Kategóriák

A vesekő tünetei és fajtái

A vesekövesség - hasonlóan a cukorbetegséghez - az életvitelünk miatt vált népbetegséggé, hiszen a kevés mozgás, a rendszertelen és rossz étkezés, illetve a kevés folyadékfogyasztás is elősegíti a kőképződést. Emellett örökletes tényezők, környezeti hatások is közrejátszhatnak a vesekövesség kialakulásában. Férfiaknál körülbelül kétszer olyan gyakori a betegség, mint nőknél.

A vesekő kialakulásának oka általában nem vezethető vissza egyetlen dologra, legtöbbször több kockázati tényező együttes hatása miatt alakul ki. Kockázati tényezőt jelent többek közt, ha már valamely családtagnak volt veseköve, ilyenkor a kő kialakulásának megnő az esélye. Jelentősen megnöveli a vesekövesség kockázatát az is, ha valaki nagyon kevés folyadékot iszik, illetve, ha valaki rendszeresen sok sót és cukrot fogyaszt. Egyes betegségek vagy gyógyszerek is hozzájárulhatnak a vesekövesség kialakulásához, de túlsúly, hirtelen hízás esetén is megnő a kockázat.

Vesekő fajtái
A veseköveknek több típusa is létezik, attól függően, hogy milyen ásványi anyagok és sók alkotják. Leggyakrabban előforduló vesekő fajták:

  • Kalciumkő: oka a vizeletben jelen lévő magas kalciumszint, kezelésére általában thiazid vízhajtót vagy foszfáttartalmú készítményeket alkalmaznak
  • Urátkő: túlzott húgysavszint következtében alakul ki, kezelése lúgosító gyógyszerekkel történik
  • Struvitkő: húgyúti fertőzések esetén alakulhat ki, melynek megelőzésére a kezelőorvosok antibiotikumos kezelést szoktak alkalmazni
  • Cisztinkő: ritkábban alakul ki, mint a többi típus és általában nem nőnek nagyra, kezelése során fontos a sószegény diéta, illetve a sok folyadékfogyasztás, emellett a cisztinkövek oldására alkalmazható gyógyszeres kezelés is

Vesekő tünetei
A vesekő amíg a vesében van nem okoz semmiféle tünetet. A tünetek általában akkor jelentkeznek, amikor a kő bekerül a húgyvezetékbe, és ott esetleg elakad vagy gyulladást okoz. A fájdalom jellege folyamatosan változhat, általában mindig más helyen és eltérő intenzitással jelentkezik a fájdalom, melynek oka, hogy a vesekő a húgyvezetékben folyamatosan előre halad, így mindig máshol okoz tüneteket. A kristályos kövek elakadása gátolhatja a vizelet útját, mely duzzanatot, görcsöket okozhat. Ez igen komoly, éles fájdalommal járhat oldalt és a háton, a bordák alatt. A fájdalom kisugározhat a hasba és az ágyékba is. Jelentkezhet továbbá égő érzés vizeléskor, illetve a vizelet színe eltérhet a normálistól, rózsaszínes, vöröses barnás lehet. A vesekövesség tünete lehet még a gyakori vizelési inger, melynek során csak kevés vizelet ürül. A tünetek közé tartozhat továbbá a hányinger, hányás, valamint a láz is.

Vesekövek kezelése
Amennyiben a vesekő mérete megengedi, konzervatív eljárást szoktak alkalmazni, mely kellő mennyiségű folyadékfogyasztást, valamint görcsoldó- és a húgyutak tisztulását segítő gyógyszerek alkalmazását jelenti. Akut vesegörcsök esetén görcsoldást, fájdalomcsillapítást alkalmaznak. További kezelési lehetőségre is szükség lehet, ha pl. a vesekő mérete miatt nincs esély annak távozására, vagy ha a vese károsodásának veszélye áll fenn.

  • Lökéshullámos kőzúzás
    Sebészeti beavatkozás nélkül darabokra zúzzák a követ egy testen kívül indított lökéshullámmal, mely így a vizelettel darabokban távozhat.
  • Ureteroszkópia
    Ezt a módszert abban az esetben alkalmazzák, ha a kő elakad a húgyvezetékben. A beavatkozás során egy felvezetett eszközzel távolítják el a követ.
  • Sebészeti beavatkozás
    A bőrön ejtett metszésen keresztül egy speciális fogóeszközzel húzzák ki a kisebb köveket, a nagyobbakat pedig kisebb darabokra aprítják majd eltávolítják. Erre az eljárásra nagyon ritkán van szükség.

Megelőzés
A kövek anyagától függetlenül nagyon fontos az elegendő folyadék bevitel, melyre nagy meleg és testmozgás esetén különösen oda kell figyelni. Amennyiben már volt vesekövünk, érdemes odafigyelni arra is, hogy milyen ételeket kerüljünk el. Ha az előző kő kalciumkő volt, akkor fontos a húsok és a só fogyasztásának mérséklése, illetve több rostos étel fogyasztása. A cisztinkövek megelőzésében segíthet ha a hal, a tej, a tojás, a marhahús és a lencse fogyasztását csökkentjük, míg a struvitköveknél elsősorban a fertőzés kezelése segít.

A vesekő igen veszélyes is lehet, hiszen súlyos esetekben a vesekövek teljesen elzárhatják a húgyvezetéket. Ilyenkor, ha nem történik semmilyen beavatkozás, és sokáig fennáll a helyzet, sajnos maradandó vesekárosodás is kialakulhat, akár a vese teljes elhalását is okozhatja. Amennyiben az elzáródás nem teljes, akkor is fennáll a kockázata a vizeletben elszaporodó baktériumoknak, melyek fertőzéshez, lázhoz vezethetnek, akár életveszélyes uroszepszist is okozhat. Ezért nagyon fontos, hogy fájdalom vagy egyéb tünet esetén mindenképpen forduljunk orvoshoz és vizsgáltassuk ki magunkat.

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Edzőterem Zugló, fitness terem 14....Leírás: PrimeFit - ÚJ ÉLETÉRZÉS 2500 m2-en Edzőterem szeretettel várja vendégeit Zugló közelében, fitness termünk a 14. kerület szomszédságában található, bátran keressen minket, ha egy igazán jól felszerelt fitness teremben szeretne sportolni. 2500 négyzetméter ...
  • Autóhűtő javítás 14. kerület,...Leírás: Szeretettel várjuk a 14. kerületi autósokat is telephelyünkön, ahol autóhűtő javítással és autóhűtő felújítással foglalkozunk. Cégünk sok éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, így bátran hozza el autóját akár Zuglóból is, amennyiben szivárog vagy csöpö ...
  • Jogsi utáni vezetés Zugló,...Leírás: Jogosítvánnyal rendelkezők számára tartok gyakorló vezetés órákat, így bizalommal fordulhat hozzám Zuglóból is, amennyiben még gyakorlatlan az autóvezetésben. Ha bizonytalan a forgalomban és jogsi utáni vezetésre szeretne járni, készséggel állok 14. kerül ...
  • LED világítás 14. kerület, LED...Leírás: Zuglóból is szeretettel várjuk szaküzletünkben, amennyiben LED fénycsövet, LED izzót, vagy bármilyen LED fényforrást szeretne vásárolni. Üzletünkben széles választékot kínálunk beltéri és kültéri LED lámpákból egyaránt, a hagyományos LED izzóktól kezdve, ...
  • Redőny javítás Zugló,...Leírás: 1987 óta foglalkozom árnyékolástechnikával Zuglóban is, így nagy szakmai tapasztalattal rendelkezem a redőny javítás, készítés terén. Amennyiben szúnyogháló vagy redőny javításra lenne szüksége a 14. kerületben, bizalommal forduljon hozzám. Korrekt árakat ...
  • Csontkovács Zugló, izomlazító...Leírás: Ha csontkovácsot keres Zugló környékén, vagy izomlazító masszázsra lenne szüksége a 14. kerületben, várom jelentkezését! A mai rohanó világban egyre gyakoribbak a mozgásszervi problémák, mint például a gerincferdülés, az ízületi merevség vagy a gerincsérv ...
  • Ráncfeltöltés Zugló, botox kezelés...Leírás: Ráncfeltöltésre lenne szüksége Zuglóban, vagy botox kezelés miatt keres a 14. kerület környékén megbízható helyet? Bőrgyógyászatunkon esztétikai beavatkozások esetén is várjuk 14. kerületi pácienseinket, amennyiben ráncfeltöltésre vagy botox kezelésre van ...
  • Bőrgyógyász magánrendelés Zugló,...Leírás: Bőrgyógyász magánrendelésem Zuglóban található, ahol többek közt anyajegy szűréssel is várom a 14. kerületieket. 1984-ben végeztem bőrgyógyászként, bőrgyógyász magánrendelésemet 1991-ben nyitottam Zuglóban, ahol anyajegy szűrést is biztosítok a 14. kerüle ...
  • Görög élelmiszer Zugló, magyar...Leírás: Szeretettel várjuk a 14. kerületből is vegyesboltunkban, ahol a magyar élelmiszerek mellett nagy választékban kínálunk görög élelmiszereket is zuglói vásárlóinknak. Ha szereti a görög ízeket, jöjjön el bátran üzletünkbe, ahol hagyományos görög élelmiszere ...
  • Diabetológus Zugló, nefrológus...Leírás: Diabetológusként Zugló lakosainak is örömmel állok rendelkezésére, de ha nefrológus szakorvost keres a 14. kerület közelében, ebben az esetben is várom bejelentkezését. Kiemelt figyelmet fordítok a magas vérnyomás kezelésére, valamint diabetológusként a c ...

SZAKMAI CIKKEK

A vesekő tünetei és fajtái

A vesekövesség - hasonlóan a cukorbetegséghez - az életvitelünk miatt vált népbetegséggé, hiszen a kevés mozgás, a rendszertelen és rossz étkezés, illetve a kevés folyadékfogyasztás is elősegíti a kőképződést. Emellett örökletes tényezők, környezeti hatások is közrejátszhatnak a vesekövesség kialakulásában. Férfiaknál körülbelül kétszer olyan gyakori a betegség, mint nőknél.

Bővebben

Amit tudni kell a hipoallergén termékekről

A hipoallergén kifejezést olyan termékekre használjuk, melyek úgy lettek fejlesztve, hogy használatuk során az allergiás reakciók kockázatát minimalizálják. A hipoallergén krémek, tusfürdők a gyulladt bőr természetes savköpenyét nem károsítják, így elősegítik az ekcémával küzdők gyógyulását is. Továbbá nem tartalmaznak parfümöt, olyan illóolajat vagy illatanyagok, amely allergizálna, illetve mesterséges...

Bővebben

Babaúszás

A babák számára a víz egy olyan fejlesztő közeg, amely a fizikai hatásai mellett, a lelki és szellemi fejlődésükre is pozitív hatással van. A csecsemőúszás a mozgásfejlődés elősegítésében is nagy szerepet játszik, segít az idegrendszeri, kognitív, pszichés, illetve szociális érésben egyaránt. A babaúszás lehetővé teszi a baba születésélményeinek kezelését...

Bővebben

Miért fontos a rovarirtás?

A rovarirtás, kártevőmentesítés, illetve az ellenük való védekezés különösen fontos, hiszen ha a kártevők tömegesen elszaporodnak, számos fertőző betegséget terjeszthetnek. A megelőzés és az irtás eltérő, azonban egymást kiegészítő eljárás, s ugyanolyan fontos is, hisz segítségükkel megelőzhetőek a különféle járványok és betegségek kialakulása.A rovarirtás eredményessége több feltételtől is függ...

Bővebben

Hogyan válasszunk szemüvegkeretet?

Csakúgy, mint cipővásárlásnál, a szemüvegünk kiválasztásánál is több fontos szempontra kell odafigyelnünk. A kényelem, és az esztétika mellett az optikai kritériumok sem elhanyagolhatóak. Ez utóbbival kapcsolatban nyugodt szívvel bízhatjuk magunkat a szakember tudására, de hogy végül miben érezzük majd jól magunkat, arról nekünk kell döntenünk.

Bővebben

Mi másképpen gyógyítunk!

Fogászati rendelő csúcsszolgáltatásokkal Budapesten. A beavatkozások és a fogtechnika teljes tárháza megtalálható, karöltve az alternatív gyógyászatból ismert fülakupunktúrával. Teljes körű fogászati ellátást nyújt az egész családnak, a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig, különös tekintettel a várandós mamákra.

Bővebben

Te is bizonytalannak érzed magad?

„ Fogadd el és becsüld magad! Tiéd a választás, vedd kezedbe életed irányítását! Túl sokáig játszottál kis szerepeket más műsorában, itt az ideje, hogy Te légy a főszereplő.” Székely Szilvia kineziológus,  Three in One Concepts (ONE BRAIN) nemzetközi kineziológia oktató, AFT (Attractor Field Techniques) terapeuta, Hellinger családállító, BEMER...

Bővebben

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák